GOP Pályázat

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Uniós támogatásból jött létre a Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet új központi Irodaháza Mosonmagyaróváron

A Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet közel 137 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a „Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A beruházás összköltségvetése meghaladta a 342 millió forintot, melyből korszerű irodaházat építettek.

A Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet Igazgatósága 2012. év folyamán döntötte el, hogy központi irodaházat épít, amennyiben a megfelelő helyszínt megtalálja Mosonmagyaróváron. Ezt a célt üzleti terveiben is szerepeltette.

Az új beruházás indokai:

  • Az új irodaház megépítésével megvalósulhatott a Takarékszövetkezet központjához tartozó munkatársak egy telephelyre integrálása, amivel hatékonyabb munkavégzés és jelentős költség és időmegtakarítás érhető el.
  • A mosonmagyaróvári központ a Takarékszövetkezet Győr – Moson – Sopron megyét behálózó telephelyeiről minden irányból könnyen megközelíthető Ügyfelei és Üzleti Partnerei számára.
  • A Takarékszövetkezet betétállományának több mint 30%-át, a hitelállomány 50%-át a mosonmagyaróvári ügyfélkör adja.
  • A tervezett 1000 m2-es hasznos alapterületű irodaház, korszerű fűtés – hűtés – szellőzés – áramellátási rendszerrel került felszerelésre, így mérsékli a fenntartási – üzemeltetési költségeket a jövőben.
  • Az új beruházás a Takarékszövetkezet számára új pénzügyi szolgáltatások bevezetésének lehetőségét, üzembiztos energia ellátást, kedvező parkírozási feltételeket, oktatási és tárgyalási helyiségeket biztosít.

A projekt megkezdésének időpontja: 2013. június 20-a volt. A kivitelezők kiválasztása pályáztatás útján történt.
A projekt befejezési időpontja: 2014.10.03.

 

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Uniós támogatásból jön létre a Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet új központi Irodaháza Mosonmagyaróváron
2013.10.03.


A Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet közel 137 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a „Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A beruházás összköltségvetése meghaladta a 342 millió forintot, melyből korszerű irodaházat építenek.

A Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet Igazgatósága 2012. év folyamán döntötte el, hogy központi irodaházat épít, amennyiben a megfelelő helyszínt megtalálja Mosonmagyaróváron. Ezt a célt üzleti terveiben is szerepeltette.

Az új beruházás indokai:

  • Az új irodaház megépítésével megvalósulhat a Takarékszövetkezet központjához tartozó munkatársak egy telephelyre integrálása, amivel hatékonyabb munkavégzés és jelentős költség és időmegtakarítás érhető el.
  • A mosonmagyaróvári központ a Takarékszövetkezet Győr – Moson – Sopron megyét behálózó telephelyeiről minden irányból könnyen megközelíthető Ügyfelei és Üzleti Partnerei számára.
  • A Takarékszövetkezet betétállományának több mint 30%-át, a hitelállomány 50%-át a mosonmagyaróvári ügyfélkör adja.
  • A tervezett 1000 m2-es hasznos alapterületű irodaház, korszerű fűtés – hűtés – szellőzés – áramellátási rendszerrel kerül felszerelésre, így mérsékli a fenntartási – üzemeltetési költségeket a jövőben.
  • Az új beruházás a Takarékszövetkezet számára új pénzügyi szolgáltatások bevezetésének lehetőségét, üzembiztos energia ellátást, kedvező parkírozási feltételeket, oktatási és tárgyalási helyiségeket biztosít.

A projekt megkezdésének időpontja: 2013. június 20. A kivitelezők kiválasztása pályáztatás útján történt.
 

Termék összehasonlítás

Lábléc - közérdekű információk

Copyright 2024 takarekpont