Rajkai Takarék
Kezdő oldal E-mail küldés Ma 2010.07.30. Péntek, Judit, Xénia, napja van.

TakarékPont

Belépés az InternetBank rendszerbe

Babakötvény



„Egy homokszemben lásd meg a világot,
Egy vadvirágban a fénylő eget,
Egy órában az örökkévalóságot,
S tarsd kezedben a végtelent…” 


Támogatással indul a „Babakötvény” Nálunk!



Kiemelt kamatozás a Start számlán!

 

A fiatalok önálló életkezdésének anyagi megalapozása céljából az állam minden 2005. december 31. napja után született gyermeket támogatásban részesít. Ezt a támogatást egészíti ki a Takarékszövetkezet azzal, hogy az elhelyezett összegek után kiemelt kamatot ad.


 

Az állami támogatásról:

Az állam támogatást biztosít a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező, magyar állampolgárságú gyermekek részére. A támogatás egyszeri alkalommal, a születést követően vezető igénybe. Az alaptámogatás összege 2006-ban született gyermekek részére 40.000 Ft, a  2007-ben, 2008-ban és 2009-ben született gyermekek részére 42.500 Ft . A 2010-ben, illetve az azt követően született gyermekek után járó alap támogatás összegét az éves költségvetési törvények határozzák majd meg, illetve a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, valamint az átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermek esetében 42.500 Ft, illetve 44.600 Ft támogatást nyújt. Ez az összeg a gyermek nevére megnyitott kincstári számlán kerül elhelyezésre, ahol az ötéves államkötvényre fizetett kamattal kamatozik.
A további állami támogatás igényeléséhez Start számlát kell nyitni. Erre a számlára természetes személyek –szülők és hozzátartozók – teljesíthetnek befizetéseket. Az adott évben  befizetett összeg után 10 %, de legfeljebb 6.000 Ft, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult családok gyermekei esetében a befizetett összeg 20 %-a, de maximum 12.000 Ft, míg átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermekek esetében minden évben 12.000 Ft állami támogatás jár.
A Start számlára települési önkormányzatok is befizethetnek, de erre állami támogatás nem jár.

 

A Start számla nyitásának előnyei a Takarékszövetkezetnél:

«   A Start számla vezetése teljesen díj és költségmentes. 
«   A számlára korlátlan számú befizetés teljesíthető. 
«   A Takarékszövetkezet az állami támogatás mellé 5.000 Ft-ot helyez el. 
«   Az Start számlán lévő megtakarítás kiemelt kamatozású.


 

A Start számla nyitásához szükséges dokumentumok:

«   gyermek születési anyakönyvi kivonata,        
«   a szülő által annak igazolása, hogy a családi pótlékot neki folyósítják, 
«   felhatalmazás a Takarékszövetkezet részére a szülő, valamint a gyermek adatainak kezelésére, az állami támogatás igénylésére, 
«   a gyermek adóigazolványa vagy felhatalmazó nyilatkozat a gyermek adóazonosító jelének lekéréséhez.

 

 

A Start számlán lévő összeg felhasználása:

A támogatás és a megtakarítás tanulmányok, lakhatás, pályakezdés, gyermekvállalás feltételeinek megteremtésére fordítható a gyermek 18. életévének betöltését követően.


A Start számlát a fenti dokumentumok benyújtását követően bármelyik kirendeltségünkön megnyithatja. Bővebb felvilágosításért forduljon bizalommal ügyintézőinkhez.


 

Kardirex Országos Betétbiztosítási Alap Magyar Nemzeti Bank ORSZÁGOS TAKARÉKSZÖVETKEZETI SZÖVETSÉG Fundamenta